Más szemmel

Még két lencse rendel

Tizennégy éves voltam, mai napig emlékszem a doktornő nevére, a Hősök terén volt a rendelője, és ki volt írva: kontaktlencse-specialista. Ez kellett nekem. Akkoriban nem voltak még lágy lencsék, csak kemények, ne tudjátok meg. Mintha egy kavicsot kéne a szembe tuszkolni (kis túlzással). Az elején elég nehéz volt használni, ha aláment valami, az pokoli volt, de nem érdekelt, nagyon elszánt voltam. Ha egy nőnek a külsejéről van szó, irtó makacs tud lenni, nem lehet eltántorítani attól, amit a fejébe vesz (lásd plasztikai műtétek).

Ezeket a régi fajta lencséket nem lehetett gyakran cserélni, már nem tudom, milyen időszakra adták, de szerintem legalább egy fél évre-évre (ha nem örökre). Úgyhogy nagy csapás volt, ha leestek és megsérültek, én sokszor nem is voltam hajlandó belátni, hogy muszáj újat venni, beleerőltettem a szemembe a sérült lencsét – aztán végigszenvedtem az Illés búcsúkoncertet…

Ez persze maximálisan nem helyes viselkedés, de hát… mindig is irtóztam a szabálykövetéstől (szintén nem helyes).

Kész megváltás volt, amikor a tudomány bejelentkezett a lágy, majd a gyorsan cserélhető lencsékkel. Innentől könnyű lett az életem, de legalábbis könnyebb korszak következett szemileg. És persze a “fiúzás” is jobban ment, lett barátom (olyan igazi), aztán olyan is, aki elcsábított tőle (megbántam), szóval teljes lett a kép. A szemüveg többet nem akadályozott abban, hogy befussam a tinilányok szokásos karrierjét (bár a külsőm továbbra is igen komikus volt – csak ez már inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek hihetetlen ruhadivatjának volt köszönhető, mintsem a szemproblémámnak.

Ja, igen, azt nem mondtam, hogy hány dioptria és egyáltalán. A lényeg, hogy rövidlátó vagyok, néhány dioptriával kezdtem, aztán szépen meneteltem felfelé: évente vagy egy fél dioptriát romlott a szemem és meg sem állt mínusz hétnél. Erre elég büszke vagyok, nem sokan hordanak nálam vastagabb szemüveget. Na jó, ezt most persze csak félkomolyan mondtam, olyasmi ez, mint a svájcifrank-lakáshitelem törlesztőrészlete, abban sem tud senki legyőzni, és erre is büszke vagyok, bár kétségkívül inkább kínomban röhögök rajta, ahogyan az emberek elképednek az összeg hallatán. Mellékszál.

Na szóval van ez a mínusz hét, és van a vastag szemüveg, merthogy a szemüveg azért sosem maradt el (nem lehet mindig kontaktlencsét viselni). De meglehetősen furcsa ám a szemüvegviselésről és a kontaktlencsézésről írni olyan valakinek, aki több mint húsz éve használja ezeket, kicsit olyan, mintha arról írnék, hogy naponta eszem, iszom, alszom.

A kontaktlencsés-szemüveges életformát nagyon megszokja az ember, és persze az identitása részévé is válik a rossz-szeműség.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!